2.fejezet: Looks Like She

Nos. Akkor meghoztam a 2. részt. Nagyon köszönöm a kommenteket és a feliratkozókat is! Szeretném hogy most is legyen minnimum 2 komment és egy feliratkozó. Ez a rész nagyon hosszú lett és elég sokat gondolkoztam rajta. Volt hogy remegtem is. Remélem elnyeri a tetszéseteket! ;)
Jó olvasást!
Zene: http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=BzE1mX4Px0I

Külsőre mint Ő

Lassan nyitogatni kezdem a szemem. Olyan érzés mintha 3 évig aludtam volna, mintha minden megszűnt volna körülöttem. Hatalmas fényesség tárul el előttem. Első épkézláb gondolatom: Tuti meghaltam és ez a mennyország! A fejem hasogat, egész testemben bizsergek.

-         Mi történt? – kérdezem inkább magamtól. És akkor… Akkor tárul elém a látvány.  Hatalmas ágyban fekszem egy gyönyörű óriási szobában. Az ablakokon selyemfüggöny akadályozza meg hogy a nap ennél jobban behatoljon a helységbe, bár a fehér falak és a tágas szoba így is elég világos.  Az egész szoba körülbelül háromszor akkora volt mint az enyém. Ámulattal néztem körbe és óvatosan kikászálódtam az ágyból. Ebben a pillanatban tűnt fel hogy az ócska dzsekim és a kopott farmerem helyett egy halvány kék selymes hálóinget viselek.

-         Oké ez biztos nem az én szobám –gondolom magamban és még mindig tátott szájjal állok a szoba közepén. - Ez nem lehet igaz, most már biztos hogy meghaltam! – Idegesen a hajamba túrok és akkor veszem észre hogy nem hogy nem csak az én szobám nem is az én testem öleli körül a kissé zavarodott elmém. A hajam jóval a mellem alá ér és mogyoró barna színű, egyáltalán nem hasonlít a vállig érő vaj szőke hajamhoz. Vékony kezeim és csinos lábaim lettek, és hát mellben is nagyot erősödtem. Ujjaim egyáltalán nem tömzsik voltak hosszúak és igen kecsesek.Szédülni kezdek ahogy tudatosul bennem hogy teljesen máshogy festek mint korábban. Próbálok visszaemlékezni mi is történt, de zúg a fejem és sehogy sem tudom összekötni a szálakat. Egy hatalmas tükröt pillantok meg a szoba egyik sarkában félve elé lépek.

-         Jézusooom!! – kiálltok fel és össze esve fekszek a padlón. A tükörképből nem Sammantha Hammilton a szerencsétlen, beteges, depressziós lány nézett vissza rám, nem ám egy szupersztár csillant meg a tükör sima peremén, a tökéletes, tehetséges, gyönyörű Selena Gomez. Aki mindig is lenni szerettem volna. Óvatosan felálltam hogy közelebbről szemügyre vegyem új gazdatestemet.Végig simítom kezem az arcomon lefelé a mellemen egészen a combomig. Egész biztosan meghaltam! Halk kuncogás üti meg a füllemet. Morajló inkább női hangra emlékeztet. Nem tudnám megmondani honnan jön minden irányból visszhangzik az agyamba.

-      -   Ki van ott? – kérdezem – Megörültem – jelentem ki mire ismét kuncognak.

-        - Ugyan nem örültél meg, sőt hallott sem vagy. – hajlom újra.

-        -Akkor mi történik velem? Ki a fene vagy?

-         - Valóra vált az álmod…

-         --Miféle álmom? Mit kértem??? – most már egyre hangosabban kérlelem a sejtelmes hangforrást. Egész biztosan bekattantam.

-         -Nem emlékszel? – kérdezi. Az egyik selyemfüggöny meglibben és lefúj egy újságot az íróasztalról egyenesen az orrom elé. Láttam már valahol ezt a magazint.

-         -Úristen a vihar! Hát persze! Bedobtam a vízbe az újságot és… Várj, én nem így értettem! Csináld vissza haza akarok menni!

-         -Egészen biztos vagy benne? Végre megkapod amire vágytál? Ugyan te sem akarsz vissza menni azokhoz az emberekhez. – Elgondolkodom. A „családom” gyülől és ezt én is viszonzom. A suli egy rémálom… Most viszont… Talán tényleg egy valóra vált álom lenne ez?

-          - Én nem vagyok Selena Gomez. Nem tudom ő milyen. Nem is emlékszem. Nem viselkedek úgy mint ő. Nekem ez nem megy. Ez nem én vagyok! – újra nevetni kezd – Most meg mi van? Hol van Selena?

-         - Te vagy Selena Gomez…

-         - Nem nem én vagyok! Én Sammy vagyok! – kezdek egyre jobban kiakadni. - Kétségbeesetten próbálok választ kapni a rengeteg kérdésre amitől zúg  a fejem. –Sosem éltem át olyan dolgokat amiket ő!

-         - Dehogyis nem! Sammantha gondolkodj, okos lány vagy te! – igyekszem lenyugodni és higgadtan kezelni a helyzetet. Újra az újságra téved a szemem. Automatikusan olvasom el a szöveget semmiféle nehézséget nem okoz.

-        -  El tudom. El tudom olvasni… Nincs, nincs diszlexiám! – teljesen ledöbbenek. Sosem voltam még iylen boldog. Évek óta küzdők ezzel a betegséggel, rengeteget bántottak vele. Most pedig, nyoma sincs!

-         - Szerinted Selena Gomez diszlexiás?

-         - Nem nem hiszem. De én nem ő vagyok!

-         - Emlékezz! Mit csináltál ami örömet okozott neked?

-         - Nem nagyon volt olyan dolog ami örömet okozott nekem…

-         - Csss… Gondold újra. Képzeld el!

-         - Mi az hogy képzeljem el? Milyen hülyeség ez? – kérdezem de nem kapok választ – Hahó?!! Köszi képzeletbeli hang… - vágok gúnyos fejet. Nagyot sóhajtva behunyom a szemem és elképzelem ahogy a Who Says-t hallgatom a szobámban. Tiszta az emlék még a dallamot is dúdolom. Hirtelen mintha elhomályosodnának a vonalak, minden megváltozik az erős dallam is kicsit másképp szól a fülemben. A szobám kopott ablaka helyett millió embert láttok sikítozva ugrálnak és rám szegezik a tekintetüket. Megmerevedve nézek előre. Majd magamra. Egy kék kövekkel kirakott ruhát viselek. Megpillantom a kezemben tartott kristályokkal kirakott mikorofnt és leolvasom a rajta szereplő nevet: Selena. Ekkor rájövök. Selena vagyok és a saját koncertem színpadán állok. Levegőért kapkodok. Énekelnem kéne! Nem tudok én nem…

-      -    Hé Sel minden rendben? – jön oda hozzám egy csinos fekete hajú lány.

-         - Sel? – kérdezek vissza értetlenül. – Ja persze, persze! – esek vissza a szerepembe. 

Who says you're not perfect?

Elkezdődik a dallam én pedig nyitnám a szám de elbizonytalanodom. Tudom a szöveget, hogy ne tudnám egy folytában ezt hallgattam? Nyelek egyet és belekezdek. Mindenki engem figyel. Talán az agyam nem olyan tudatos de a testem ösztönösen vezet a színpadon a közönség pedig velem együtt énekel, minden egyes szót. És akkor jön a refrén. Mint valami beugró show abban a pillanatban elhiszem. Elhiszem hogy ez a pillanat nekem szól! Hogy ez a lány én vagyok! Hogy én is érek valamit! Élvezem mindennél jobban élvezem. Természetesen jön az ötlet hogy a közönségnek nyújtom a mikrofont és ők éneklik helyettem. A nevemet kiálltják, vagyis az ő nevét akinek a testébe kerültem. Mégis abban a pillanatban a sajátomnak érzem. Ámulattal nézem őket majd egyet pislogva kiesek a képből és ismét a hatalmas szobában találom magam.

-        -  Ez… lenyűgöző volt. Hogy csináltam ezt? Olyan volt mintha nem emlék lenne… Mintha a jelen lenne,

-         - Szívesen. Hasonló mint az idő utazás. Emlékekbe utazol hogy megértsd ki is vagy.

-         - Wow. Ki vagy te? Isten? Ne vedd sértésnek de azt hittem neki férfi hangja van – ismét kuncogni kezd. – Bárhova utazhatok? Az elmémben?

-         - Igen. Ne akkor mikor vannak körülötted emberek. Kívülről úgy nézz ki mintha hibernálódnál.

-         - Oké. De ez… lehetetlen – újra kuncog.

-         - Születni akartál valakinek. Ő lettél. Menj az íróasztalhoz nyisd ki az első fiókot – követem az utasításait.

-         - Egy széf? Mit tart benne?

-         - Valamit amire lehet szükséged lesz.

-         - Szám záras.

-         - Tudod a kódot.

-         - Mégis honnan tudnám?

-         - Használd az agyad.

-         - Oké. Tehát. Ha Selena lennék mi lenne a kódom?

-         - Ő vagy – vág közbe.

-         - Jó ez most lényegtelen. – eszembe jut egy dátum. Mary hajtogatta folyton. Hatalmas - Selena fan. Június környékén hallottam elöszőr tőle. – 6.13.13. – ütöm be a számokat a széf pedig kinyílik. – A húga születésének dátuma – mondom főként magamnak. Vagy 6 kemény kötésű füzet van benne. – Ez meg mi?

-         - Mit gondolsz?

-         - Naplók? Selena naplót írt?

-         - A mai napig – nevet újra a nőies vízhang.

-         - Miért én? Miért pont én lettem ő?

-         - Mert megérdemled. Túl sokat szenvedtél már. Üdvözöllek Selena Marie Gomez!