12. fejezet: Welcome home!

Sziasztok! Borzasztóan sajnálom hogy eddig nem sikerült részt hoznom. Voltam egy kisebb mélyponton semmi ihletem nem volt és igazából nem tudtam eldönteni hogy is akarom folytatni a történetet. De nagyon lassan de biztosan sikerült megírnom a következő részt és a csúszás miatt ez egy EXTRA HOSSZÚ rész lett :) Remélem tetszik majd nektek ahogy elképzeltem ezt a találkozást és ahogy leírtam. Kérlek iratkozzatok fel és kommenteljetek nagyon érdekel hogy mit szóltok az eseményekhez. Sok-sok puszi és jó olvasást! Xx
Zene: https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=Hycf_aYc7A8

Üdv itthon!

Azt hiszem nem így képzeltem el egy igazi kapcsolatot. Vagyis a romantikus filmekben és könyvekben a fiú nem a hátsó ajtón közlekedik az éjszaka közepén hogy senki ne lássa meg és nem 2 hetente találkoznak a szerelmesek.Szerelmesek. Ez az egész annyira abszurd… Mindezek mellett azokban a percekben mikor összebújva alszunk el vagy együtt nézzünk meg egy hoki meccset amin egyébként mindig bealszom és borzalmasan unalmasak de Justin kárpotlásként simogatja a hajam ezért kibirható, ilyenkor a lehető legközelebb érzem magamhoz, mintha mindig is egymásnak lennénk teremtve. Minden értelemben müködik köztünk a kémia… Persze még mindig nagyon zavarban érzem magam ha meztelenül lát vagy ha én őt, de azt hiszem ez még így lesz egy darabig. És hogy mit csinálok nap mint nap? Többnyire élvezem azokat a dolgokat amik sosem adattak meg nekem eddig. Egy igazi családot. Játszom Gracie-vel, filmezek Brian-nel akivel szinte az összes dologban egyezik a véleményem, főzők Mandyvel, akiben minden alkalommal az anyukámat látom, gondoskodó és aggódó. Táncórákra járok a barátaimmal nevetek és szórakozók. Mintha az élet hirtelen kárpotolná a borzalmakat amiket átéltem.
Az elmúlt két napban viszont alig alszom és állandóan kattog az agyam. Nem elég hogy Texasba kell utaznom ami eleve egy repülő utat jelent ami az első lesz az életemben, koncertem lesz. Nekem! Éjt-nappal át koncert videókat néztem magamról ami így elég bizarr de igazából próbáltam elsajátítani a mozdulatokat és minden egyebet Selenától bár nagyon remélem uygan olyan természetesen megy majd mint az emlékeimbei az elkövetkn. Az már csak rá tesz egy lapáttal hogy a családomhoz utazom jobban mondva Selena családjához. Úristen és még én hitten hogy a régi családi életem komplikált… Na itt aztán volt dráma bőven! Szomorú hogy végül az egyetlen akire Selena vagyis én számithatok az az unokatestvérem Priscilla a nagy családi körből… Előre félek ettől a találkozástól de azt hiszem nincs választásom 10 perc múlva elindul a gépem. Az egyetlen biztató dolog hogy Justin is ott lesz. Vagyis egy kicsit később csatlakozik hozzám de ez fogja feldobni az elkövetkezendő 3 napomat.

-  Miss Gomez indulhatunk? – jön oda hozzám a stuardess. Mosolyogva bóllintok és bekapcsolom az övemet, Bárcsak ne egyedül utaznék de Brianék nem tudtak velem jönni Gracie még túl kicsi repüléshez. A barátaim és az egész stáb pedig csak holnap csatlakozik hozzám. Borzalmasan félek és jelen pillanatban talán a repüléstől a leginkább de még rengeteg dolog cikázik a fejemben. Az utolsó amit Anyu mondott nekem mielőtt felszálltam: „Légy erős. Szeretnek téged csak nem nagyon értik meg az életedet. Ők a családod!” Nem értik meg min megyek keresztül? Oh istenem bárcsak én érteném!!!  Egy örökké valóságnak tűnt mire végre leszállt a gép. Talán nem volt oylan rossz az utazás mint amire számitottam de örülök hogy nem kell azonnal megismételnem. A reptérről rögtön egy kocsi haza vitt Grand Pairie-be… Ahogy az utat bámultam ahogy átsuhanunk Dallas utcáin a velem megnem történt emlékek átfutottak az agyamon. Láttam Prist, Brandon, Jenny és magamat az út mellett fútkározni kis gyereként. Láttam két 11 éves körüli barátnőt „Barney és barátai” polóban b oldogan nevetni a játszótérren…  Már fájni kezdett a fejem a sok foszlánytól ami gyötört belülről. Aztán… Mintha mindig is ide tartoztam volna pillantottam meg a nagyszüleim házát. Ahogy leparkol az autó kiszállok és bámulom a kis házat amiben most biztos nagyon várnak rám. Elveszem a csomagjaimat amit nekem nyújt a taxi sófőr megköszönöm és kifizettem majd ahogy elhajt meg a böröndőm és hatalmasakat sóhajtva lépek egyre közelebb a bejárathoz majd becsöngettek.Drága unokatesóm Priscilla azonnal a nyakamba borul. Aztán ahogy elenged mindenkit szépen végig ölelgetek és fura mód mindenkit felismerem. Nem idegenek számomra ezek az emberek.

- Úristen de megnötettek! – nézek végig az unokahúgaimon.

- Selly!!! – kap fel hirtelen Brandon. – Hiányoztál.- Te is nekem – mosolygok rá. – Milyen férfias vagy! – dicsérem meg. Pár perccel később együtt ülünk le az asztalhoz és ebédelni kezdünk.

- Látom az étvágyad nem változott, kicsim! – nézz rám a nagymamám miközben másodszorra szedek az ételből. Csak nevetek és tovább eszek.

- Beszéltem Ricardoval azt mondta beugrik később úgy is most Dallasban van. – mondja a nagyapám. Az apám megakar látogatni. Remek. Annyira tudtam hogy ezt nem úszom meg.  Megpróbálom visszafogni magam de egyszerűen nem megy.

- Nocsak kivételesen érdeklem? – teszek gúnyos megjegyzést. Páran felszisszennek.

- Selena. Ricardo az apád és biztosan nagyon hiámyzol neki! – hümmög a nagybátyám.

- Hát az elmúlt 3 évben annyira nem hiányoztam neki hogy látni akarjon. Telefonon is legútobb a szülinapomon beszéltünk, jaj várj! Felhívott mikor azt terjesztették rólam hogy rehabon vagyok, hogy is felejthettem el azt az aggódó és törödő hangját! – folytatom a pofátlan viselkedést. De nem érdekelt ha kiakadnak a többiek. Az igazság az hogy se apámat se a családot nem érdeklem igazán. Apa sosem volt igazán az életem része. Volt pár év mikor egészen jó kapcsolatot ápoltunk sőt ragaszkodtam hozzá de újra nősült a felesége szerint egy hollywood-i kurva vagyok azóta pedig örülök ha felhív 2-3 havonta. Persze az én drága nagycsaládom se veszi a fáradtságot hogy kapcsolatot tartsanak velem. Én tényleg igyekeztem de minden fontosabb nálam számukra. A Stars Dance-es Dallas-i koncerten a nagyszüleim azért nem jöttek el mert nem bírják a hangos sikitozást?! Úgyan már ez nevetséges! Fáj még visszagondolni a kezdetekre amikor annyira büszkék voltak rám hogy ott tapsoltak az első sorokban hogy velem voltak az első albumon fotozásán…

- Na jó elég legyen ebből! Selena nem tudom a te világodban hogy szokás de itthon még mindig tisztelettel beszélünk az asztalnál! – kapja fel a vízet a nagybátyám.

- Tom, tudod Los Angelesben az a normális ha az emberek törödnek a családtagjaikkal még ha teljesen máshol élnek is, Az apám magasról tesz rám veletek egyetemben! Hányszor hívtatok fel hogy hogy vagyok? Hányszor hitettek előbb a médiának mint nekem? Jézusom 21 lettem szoló platina albumom lett és egyedül túrnéztam a fél világon át, összetörte egy fiú a szívem, lett egy kishúgom és ti egyszer sem voltatok ott! Brandon, régebben elválaszhatatlanok voltuk! És most havonta ha beszélünk! Az egyetlen akire számithattam az Priscilla volt. – hagyom abba a düh kitörést. – Elment az étvágyam.- állok fel az asztaltól és hátra megyek a folyóson. Leülök az egyik szobában egy ágyra és a kezembe temetem az arcom. Egy pillanatra elgondolkozom: igazából nem ismerem ezeket az embereket. Nincs velük közös múltam mert csak egy 16 éves szerencsétlen lány vagyok de most 100%-ban Selenának éreztem magam… Tudom hogy vissza kellet volna fognom magam. És tudom hogy képes lettem volna rá, kibirtam hogy ne pofozzam fel Palvin Barbit miközben ügyesen elintézte hogy Justinnal szakítsunk neki meg 5 szörösére nőtt a hírneve. Ez a családi kis kirohanás semmi volt ahhoz képes mint amit akkor tettem volna. De nem akartam előttük vissza fogni magam csak el akartam mondani ami nyomja a lelkem.

Brandon jelenik meg az ajtóban egy nagy fotóalbummal. Leül mellém az ágyra és a kezembe adja.Ahogy meglátom a szemében tükröződnek a sok-sok együtt töltött idő a nevetéseink hogy mi hárman Priscillával mennyire közel voltunk egymáshoz.

- Sajnálom Selena. De tudnod kell hogy mind büszkék vagyunk rád. Ez a nagypapáé. – kinyitom az albumot és azonnal elérzékenyülők ahogy lapozni kezdem. Koncert képek, interjú részletek, címlap fotók, WOWP-os emlékek… Minden sikerem amit elértem benne volt az albumban. – Ő vágta ki és ragasztotta be őket. Mindig figyelte mi történik veled. – folytatja Brandon. Tovább lapozom és eljutok a „When the sun goes down” platina albummal való fotóhoz amikor az egész család mellettem állt. Ezek után jöttek a tűrné képek aztán… Egy cikk volt beragasztva aminek a szalag címe ez volt. „Selena Gomez megvadult? Durván 18+-os filmet készít. a Spring Breakers című új filmjében nem éppen a jó kislány szerepét alakítja…” Ez volt az utolsó lap.

- Miért nincs benne több? – nézek az unokatestvéremre aki csak egy szomorú pillantással válaszol. – Mert itt csalódótt bennem és azóta egy olcsó libának tart – csukom be a könyvet és könnyek gyűlnek a szemembe.

- Ez nem igaz! – próbálja védeni.

- Tudod ebben mi a legrosszabb? Hogy nem is hagytátok hogy emagyarázzam. Nem is próbáltatok megérteni engem. Látta egyáltalán a filmet? És a Nagyi? – nem is várom meg a válaszát azt hiszem túlságosan fájna. Felállok és kimegyek a szobából. Ahogy kiérek minden szem rám szegeződik és az ajtóban megpillantom Apát. Minden rossz érzés és fájdalom ellenére nagyon hiányzott és jó érzés látni őt még ha valójában ez az első alkalom.

- Szia Apa – szólok remegő hanggal. Csak áll ott mereven.

- Szia Kislányom.

- Na mi van? Még megse ölelsz? – mondom nagyot nyelve. Óvatosan közelebb lép és szorosan átölel. Nem tudom miért de teljesen a nyakába borulok. Megcsap az illata és emlékek tömkelege árasztja el az elmém tele kiskori nevetéssel és közös beszélgetésekkel. Könnybe lábad a szemem és ahogy eltolom magamtól látom hogy az övé is.

- Gyönyörű vagy! Igazi nő – dicsér meg.

- Sajnálom a kirohanásomat. Mindannyian nagyon hiányoztatok – érőltetem meg magam és fájdalmasan a nagypapámra nézek.

Annyira szeretném ha megint a kedvenc kisunokáját látná bennem akivel hétvégenként együtt nézték a meccseket. - Justin hamarosan itt van értem de holnap fellépek Hidalgoban. Örülnék ha ott lennétek sokat jelentene – mondom. Mindenki kicsit megdöbben és azt hiszem tudom is az okát.

- Justin? Az a Justin? – kezdi idegesen elöszőr Brandon.

- Igen. Megint együtt vagyunk… - modnom. A Nagypapám felcicceg.

- Mondtam! Látod ez az oka hogy ilyen vagy. Nem kéne egy ostoba drogos gyerekkel hetyelegned!! – vágja felém a Nagypapám. Azt hiszem rosszul hallok.

- És még mi nem törödünk veled? Nem is hagyod! Összetörte a szíved te meg ezek után visszamész hozzá? – megvetően rázza a fejét az unokanővérem és látom hogy a többi család tagom nagyon is egyetért vele.  

- Ezt most nem modjátok komolyan? Drogos? Jézusom ez nevetséges – nevetek kínomban – A szerelmemről beszéltek! – heves vitába kezdek Tommal és Nagyapával arról hogy szerintük Justin egy senki nem érdemel meg és hogy nekem fogalmam sincs mi az a szerelem, éberedjetek fel az osotba álmomból   Miközben velük veszekszem hallom hogy csöngetnek Priscilla kiszalad és kinyitja az ajtót. Pár másodperc múlva az egyetlen ember áll meg előttünk akit ebben a pillanatban mindennél jobban megszeretnék ölelni.

- Öhmm hello mindenkinek. Azt hiszem rosszkor jöttem – nézz körbe és megakad a könnyes és dühős tekintetemen.

- Kétlem hogy te képes lennél jókor jönni – tesz egy megjegyzést Ethan az egyik unokatesóm.

- Oké…Én is nagyon örvendek – gúnyolodik - Selena esetleg megyünk? – kérdezi kicsit félénken azt hiszem elég gyorsan leesett neki hogy nem kívánt személy.

- Ha nem zavar majdnem féléve nem láttam a  lányom és szeretnék vele lenni! – mordul rá Apa – Sel, légyszíves ne csináld ezt. Mi csak téged próbálunk védeni. Az apukád vagyok és csak a legjobbat akarom neked és ez a fiú biztos hogy nem az.

- Úristen Apu! Ne gyere már ezzel az álszent szöveggel. Kurvára leszarod hogy mi a legjobb nekem vagy hogy mire van szükségem. Tudod az apukámra lett volna szükségem az elmúlt másfél évben!

- Már elnézést de.. – próbálja megvédeni magát és engem Justin de Bradon elé áll

- Haver szerintem nagyon gyorsan elkéne innen húznod és nem csak a házból Selenától is jó messzire – fenyegeti meg amit Justin egyáltalán nem tud hova tenni de félek hogy nagyon hamar felkapja ő is a vízet. Ráorditok Brandonra. – Talán az örült rózsaszín felhők miatt nem látod hogy ez az ember egy elvetemült drogos beképzelt alak. Nem hagyom hogy rosszba vigyen, vagy már megtette?

- Na jó azért álljunk csak meg! Ki vagy te hogy olyan kurvára ismersz engem, ha? – védi meg magát a barátom.

- Úristen Brandon! Hogy mondhatsz ilyet? Fogalmad sincs semmiről. EGYIKÖTŐKNEK SINCS!!! Nincs jogotok itélkezni sem felette sem pedig felettem, mert nem éltek úgy mint mi mert nem tudjátok az igazságot! Esküszöm rosszabbak vagytok mint a TMZ! Sziasztok jó volt látni titeket. Nagyapa sajnálom hogy egy senki lettem a számodra… - nézek mélyen a szemébe  és megragadom Justin karját és együtt rontunk ki a vitákkal és fájdalommal telt házból. 

11. fejezet: Just stay with me, okay?

Sziasztok! :) Nagyon sajnálom hogy így elcsúsztam a résszel nem így terveztem :( Már két napja kész van a rész de nem volt időm feltölteni. De már ma neki állok a kövinek ;) Nagyon szépen köszönöm a visszajelzéseket. Nagyon jól esik tudni hogy van értelme folytatnom :) Kérlek megint jelezzetek vissza.Ez a rész egy kicsit kesze-kusza lett főleg Selena/Sammy érzelmei a lényegesek de remélem tetszik amjd nektek. Jó olvasást puszi xx
Zene:  http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=xFiTlF9Di-0

Csak maradj velem, oké?

Fogalmam sincs mennyi idő telt el azóta hogy bekuporogtam a fürdőszobába és hagyom hogy a könnyek elárasztják az arcomat. Tudom hogy én is hibás vagyok. Nem volt szép hogy nem tisztáztam a dolgokat Justinnal és Niall-lel. De nem tudom kiverni a fejemből a tekintetét. „És? Már megtörtént párszor”…  Fáj hogy neki nem jelentett annyit mint nekem, hogy neki csak egy csaj voltam akit lefektetett. Hogy ő nem szeretett belém tegnap este újra mint ahogy én. Egyszerűen nem bírok el több fájdalmat tőle. Mintha a régi sebek felszakadnának.

-          Selena engedj be! – hallom az ajtó másik oldalán. Mély lélegzetet veszek és arrébb rakom a lábam így már nem gátolom abban hogy kinyissa az ajtót. Rám néz majd gondolkodás nélkül mellém ül. Nem szól nem is ér hozzám csak a szemembe néz. Mintha minden ami történt a két barna szembogarába tükröződne. Eltűnt a laza vicces 19 éves srác aki boldogan mosolygott tegnap este mellettem. Szeme fáradtságot, megbántottságot sugárzott, megtörtséget, kínt… Mintha magamat látnám. Nem bírom tovább. Hagyom hogy ismét előtörjön belőlem a fájdalom. Sírok. Másodpercenként folynak le a könnyeim. Eszében sincs átölelni vagy megvigasztalni. Mereven bámul rám. – Igazságtalan vagy – szólal meg végül. – Tudod hogy nem tudom elviselni ha sírni látlak. De neked nincs okod sírni… - folytatná de félbe szakítom.

-          Justin veled kapcsolatban csak sírni van okom. – vágok vissza. Nem akarok veszekedni de nem hiszem hogy lenne választásom.

-          Magyarázd meg. Vagy próbálj meg meggyőzni. – mondja szinte suttogva.

-          Miről? – kérdezem könnyes szemekkel.

-          Hogy az a srác nem jelent neked semmit. Láttam hogy nézel rá. Mond hogy közömbös neked…

-          Közömbös nekem – motyogom a padlót pásztázva.

-          A szemembe mond – sziszegi egyre idegesebben remegő hanggal. Belenézek ragyogó szemeibe és kinyitom a számat. Nem megy. Nem mondhatom mert nem lenne igaz. Igen is érzek valamit Niall iránt pontosan nem tudom mit. Nem olyan erős mint Justinhoz kötődő érzelmeim de nem is olyan fájdalmasak. Nem tudok hazudni neki. Képtelen vagyok a szemeibe mondani. Elkapom a tekintetemet. – Megértettem – áll fel és beletúr a hajába majd elindul lefele a lépcsőn. Meg kell állítanom. Tudom ha nem teszem már soha többé nem fog harcolni értem. Láttam a szemébe hogy most képes lenne feladni mindent. Felállok és utána rohanok.

Tudom hogy győzködnöm kéne arról hogy igenis van értelme kettőnknek. Hogy számít nekem. De ehelyett neki esek.

-          Nem érted ugye? – szólok utána a konyhában.

-          Mégis mit? Selena… Becsaptál – szavai egészen a lelkem mélyéig hatolnak és ott vágnak belém.

-          Nem mond ezt – újabb könny csorog le az arcomról. – Ne mond ezt mert nem igaz! – egészen ösztönösen törnek ki belőlem az érzelmek. – Te vagy az aki becsaptál engem Justin! Több mint egy évvel ezelőtt. Te csaptál be. Te dobtad el azt ami köztünk volt nem én – folytatnám de az asztalra csap és felemelt hanggal közbe vág.

-          De én rendbe akarom hozni! Egy éve másért sem küzdök csak kettőnkért.

-          Mégis tönkre teszed újra…

-          Igazán? Mivel? Hogy nem bírod elviselni a „pasidat”? – gúnyosan dobja felém a szavakat.

-          Bassza meg Justin! – kelek ki magamból – Tegnap este…

-          Szexeltünk ennyi. Akkor azt hittem ez örökké tart. Hogy most már az enyém leszel. Hogy megint csak mi számítunk. Mint régen. De nem így van…

-          Nem Justin. Én nem. Én nem szexeltem veled – nyomom meg a mondat végén – Én szeretkeztem veled. – mondom ki. Fel emeli a tekintetét és egy lépést közelebb lép hozzám. Remény apró szilánkját látom csillogni a szemeiben – Nem számít hogy volt vagy éppen van egy másik srác is az életemben. Nem számít ha veled vagyok. Nekem sosem számított senki más csakis te… Harcoltam. Én őszintén harcoltam magammal ellened. De nem tudok. Minden egyes nappal amikor elhitetem magammal hogy már nem érzek semmit irántad újabb sebeket vágok magamon legbelül – csorognak le a könnyeim. – Fáj hogy te nem így gondolod. Neked csak az exed vagyok akit képtelen vagy mással látni nem igaz?

-          Nem – suttogja és még egy lépést közelebb lép. egészen közel van hozzám. – Sajnálom.

-          Most éppen mit? – húzom fájdalmas mosolyra a számat.

-          Hogy egy idióta voltam. Megint tönkre tettem. Szeretlek, Mamacita – mosolyodik el könnyes szemekkel – És ez sosem lesz másképp. – Hatalmasat dobban a szívem és érzem ahogy melegség árad szét egész testemben.

-          Meg kell bíznod bennem. A kapcsolat alapja a bizalom, nem igaz? – mosolyodom el és megsimítom az arcát. – Mindig ilyen fájdalmas lesz? – kérdezem inkább magamtól. A kapcsolatunkra célzok és ezt ő is tudja.

-          Láttad már milyen világban élünk? Mindig lesz valami, a média, a rajongók, az utálkozók, a barátok… De együtt átvészeljük, rendben? – húz magához közel.

-          Nincs több balhé? – kérdezem szinte könyörögve.

-          Nincs – mosolyodik el és megcsókol.

Puha ajkai feloldozást adnak nekem. Képtelen lennék örökre eltaszítani magamtól. Úgy érzem minden porcikámnak szüksége van rá. Nyelvünk összeforr és lelkemben újabb és újabb tűzijáték robban a gyomromban pedig lepkék hada küzd egymás ellen. Érzem hogy ő is ezekkel az elemekkel küzd. Tisztán hallom a szívdobogását. Talán sosem hagynánk abba de Justin telefonja rezegni kezd. Óvatosan eltol magától és megnézi az sms-t.

-          Mennem kéne a stúdióba. A srácok várnak – jelenti ki fájdalmasan. Ellép mellőlem és a kabátjáért nyúl.

-          Ne… Ne menj el – suttogom.

-          Sel… - rázza meg a fejét.

-          Csak maradj itt velem, oké? – kérem kétségbeesetten. Mindennél jobban vágyom arra hogy a karjaiban aludhassak el. Megnyalja alsó ajkait amit kb. 5 percenként mindig megtesz főleg ha ideges. Szemével azt sugallja hogy nem szeretne de muszáj. Nem várom meg míg kimondja – Kérlek. Veled akarok lenni – ölelem át a nyakát. Pár másodpercig vár majd átöleli a derekamat. 

Eltol magától és a kezébe veszi a telefonját. Néhány pillanatig nyomkodja majd ledobj  a konyha asztalra és gyengéden ujjait az enyémre kulcsolja és felhúz a lépcsőn.

Már vagy félórája fekszünk az ágyamon. Nem csinálunk semmit csak fekszünk. Elveszek a szemeiben és közben egy hajtincsét birizgálom. Örökre képes lenni így maradni. Megfeledkezni mindenről és mindenkiről. Csak mi ketten. Tudom hogy Justin csodálatos ember csak hozott rossz döntéseket. De már nem lesz több. Megígérte nekem. És én hiszek neki. Vagy inkább csak hinni akarok neki. Elhiszem hogy ezúttal műkődni fog, hogy most tökéletesek leszünk, hogy nincs több balhé, hogy ez igazi lesz, valami olyasmi amire régóta várok. Hiszek neki… Hinni akarok neki.