14. fejezet: Be Gomez

Sziasztok :) Meghoztam a legújabb részt. Öszintén szólva nem vagyok vele megelégedve de ezt tudtam kihozni az elképzeléseim szerint. Nagyon remélem hogy azért tetszeni fog nektek! Igyekezni fogok a következő résszel igérem. :) 6 komi és 2 feliratkozó után hozom a kvetkező részt. Jó olvasást Xx
Zene: https://www.youtube.com/watch?v=stYg1VBu04M

Légy Gomez

Képtelen vagyok erre. Folyamatosan magamat ostorozom az öltözöm egyik sarkában gubbasztva. Mégis mit hittem? Hogy csak úgy kicserélhetem az életemet egy popsztáréval? Hogy mindegy rendben lesz, senkinek nem tűnik majd fel? Ostobaság. Ostoba vagyok. És egy csődtömeg. Hagyom hogy a bűntudat és az önsajnálat felemésszen. Folyamatosan kopognak az ajtón.

- Miss Gomez rosszul érzi magát? – próbálkozik Josh.

- Selena jól vagy? Mindenki rád vár, gyere már ki! – hallom Sammy hangját.

- Nem megy… - szipogok.

- Remek. Valakienk valami ötlet? Nem fújhatjuk le több tízezer ember vár oda kint. Ki kell hoznunk innen – idegeskedik Clara a rendezvény szervező.

- Van egy ötletem – vágja rá Sammy. Hallom ahogy gyorsan sezdi lépteit az ajtó túlsó oldalán. Neki dölők a falnak és gyorsan pislogók a szememben összegyűlt könnyek miatt.

Justin szemszöge:

Rengeteg ember, hatalmas színpad. és egy fantasztikus lány. Izgatottan várom Selena fellépését. Könnyen magával túd ragadni ha előadni látom és biztos vagyok benne hogy ma este is így lesz. De miért nem kezdik el. Mikor utoljára láttam már mindenki a helyén volt. Selena kezében is ott volt a mikrofon. ennek már bő 10 perce és még mindig nem kezdődött el a koncert.

- Justin! – szalad hozzám Sammy. Elég kétségbeesett és csapzottan fest. – Segítened kell! Selena kiborult bezárkozott az öltözöbe. Azt mondja képtelen kimenni. Úgy döntött hisztis divát játszik de nagyon jó lenne ha hamar abba hagyná. Ki kell hoznod onnan!

- Oké – bóllintok. Együtt futunk az öltözőhőz. Ovatosan bekopogok. Nem tudom elképzelni mi történhetet. Selena sosem késik el sehonna, a koncertjei is mindig pontosan kezdődnek. Maximalista és sosem hisztizik ha munkáról van szó. – Szívem, mi történt? Selena kérlek engedj be, Justin vagyok. Beszéljünk, oké? – halk szipogást hallok. Basszus tényleg kiborult. Valaki az ajtó másik végén feláll majd pár másodperc múlva hallom kattani a zárt. Nem nyitja ki az ajtót ezért benyitok és leülök mellé. – Mi a baj? – simitottam le egy könny cseppet az arcáról.

- Nekem ez nem megy. Nem tudok… Nem..  – rázza a fejét majd a tenyerébe fekteti.

- Micsoda? Ugyan már! dehogy nem megy. Hónapokig ezt csináltad. Most kihagytál pár hónapot és? Attól még úgyan olyan remek koncertet tudsz adni. Mi változott volna?

Selena szemszöge:

- Mi változott volna? – kédezi Justin. Bárcsak elmondhatnám hogy minden. Minden megváltozott azóta. – Össze kell szedned magad. tudom hogy képes vagy rá!

- Nem Justin nem vagyok rá képes! Te ezt nem értheted! – üvöltök rá és saját magamon is meglepődök.Justinnak nagyra nyilnak a szemei és már nem simogatja az arcom. Bocsánatot kérnék de nem tudok megszólalni.

- Már hogy ne tudnám! Az egyik Believe koncertem előtt nem találtam meg a szerencse zoknim. Anyunak fél óráig kellett nyúznia mire képes voltam színpadra állni anélkül. – neveti el magát. Ezen én is felkacagok.

- Szerencse zokni? – nevetek. – Hogy tudott rá venni hogy mégis színpadra lépj?

- Emlékeztetett arra hogy miért is szeretem ehzt ennyire. – elmosolyodik. Fejemmel jelzem hogy kiváncsi vagyok miért. – A rajongóimért. Azért sok szempárért akik felnéznek rám akik órák óta várnak hogy lássanak. Rád is várnak Selena. Tudom hogy nem akarsz nekik csalodást okozni. Ők hisznek benned. Egytől egyig hisznek benned. És ma este talán valóra válthatod az álmukat, de az biztos hogy nem az öltöződ egy sarkából – fejezi be. Igazat adok neki. Egy másodperc alatt képek pörögnek végig a szemem előtt. Rajongók tömkelege, egy egy koncert részlet, egy találkozás néhányukkal az utcán, láttom több ember mosolyát.Feleszmélek. Értük kell meg tennem. Nem okozhatók nekik és magamnak csalodást. – Tudom hogy nehéz most neked. Hogy nincs itt a családod de én itt vagyok a barátaid itt vannak és a rajongóid is. Mi is a családod vagyunk – Justin óvatosan megsimitja a hajam, én pedig szorosan átölelem.

- Köszönöm – suttogom. Együtt állunk fel és megyünk ki az öltözöből. Mindenki megkönnyebbül ahogy meglátnak. – Ne haragudjatok a kirohanásomért. Már jól vagyok. Kezdjük el – sóhajtok. Josh rám mosolyog és ismét a helyemre kisér. Még mindig remegek de most érzem hogy az adrenalin elönti a testem és ahogy a szívem a torkomban dobog.

A Bang Bang Bang dallama elkezdődik én pedig fellépkedek a létrán és füst refelktorok kiséretében megpillantom az arénát. Rengeteg ember…

- Hello Texas! – hatalmas sikitozás és dübbörgés tör ki ahogy a színpadra lépek – Olyan jó itthon lenni! – teszem hozzá. Abban a pillanatban mintha megszűnnék létezni és csak a testem irányitana. Belekezdek a dalba és meglepő módon semmilyen nehézséget nem okoz. Követem a koreógráfiát és ügyelek a ritmusra. Nem gondolkozom. Egyszerűen csak teszem amit tennem kell. Hihetetlenül élvezem az egészet. A dalok egymást váltják én pedig igyekszem minnél jobban kapcsolatot teremteni a nézőkkel.

 Mikor lerohanok átöltözni remegek az idegeségtől és kb. fél perc alatt fel is veszem a következő ruhát. Sok ember sürőg körülöttem mire végre ismét a színpadra állhatok. Egy gyönyörű fekete ruhában ülök le és belekezdek a Love Will Remember-be. Az egyik kedvenc dalaim közé sorolható most mégis fájdalommal tölt el énekelni. Mintha rengeteg fájdalmas emlék homályosítaná el a szemem. Nem most nem utazhatok az emlékeimben! Kényszeritem magam hogy egy pillanatra se merüljek el. Oldalra pillantok. Justin mosolyog rám. Vissza mosolygok. Nem számít mi történt velünk a múltban ez most a jelen, és ő most ott áll a színpad mellett és engem néz. Ahogy befejezem a dalt nagy sikitozás tör ki.

- Köszönöm szépen. A következő dal. A hímnuszom – folytatnám de semmit sem hallok csak sikitozást. A tömegbe mosolygok. Az örült sikitozás kiabálássá válik és a közönség együtt kiállt felém.

- SZERETÜNK SELENA! – kántálják újra és újra. Meghatódom. Melegség járja át az egész szívemet.

- Nagyon szépen köszönöm. Annyira édesek vagytok! – nevetem el magam és ismét Justint keresem a szememmel. Felém nevet.

Mikor a Who Says-t éneklem úgy érzem ahhoz a lányhoz szólok aki a szobájában gubbaszt minden délután aki a diszleksziájával küzdve próbálja felolvasni a húgai házi feladatát. Önmagamnak énekelek vagyis inkább a régi önmagamnak. Mikor a közönség felé tartom a mikrofont és ők éneklik a refrént végig nézek a sorokon. És. És megakad a szemem Justin mellett. A Nagypapám, az unokatesóim és az egész családom áll ott. Egy másodpercre lefagyok. Könnybe lábad a szemem ahogy látom hogy Brandon is énekli a dalomat. Eljöttek. eljöttek a koncertemre. Hatalmas megkönnyebülés és öröm fut át rajtam. Ha eddig nem lettem volna tele energiával most teljesen feltöltödtem. Tökéletesen fogom befejezni a koncertet. Eddig csak Justinnak akartam bizonyitani de most már mindannyijuknak.

 Az utolsó dal a Slow Down. Ahogy a konfektik belepik a nézőteret Én pedig végig futok a színpadon és belecsapok a rajongóim kezeibe. Mintha a pillanat örökké tartana mintha ez sosem érne véget.

- Nagyon szépen köszönöm hogy eljöttetek! Jó éjszakát – integetek és a megtervezett menetdrend szerint leugrom a színpadról. A backstage-ben egy matracra esem és egy pillanatig csak fekszem ott és próbálom felfogni mi is történt. Most elöszőr érzem magam teljes egészében az egyetlen Selena Marie Gomeznek.