16. fejezet: Live Your Style!

Sziasztok :) Máris itt van a következő rész. Szerintem nem lett túl jó de remélem nektek azért tetszik. Igyekszem majd a következő résszel. Köszönöm szépen a kommenteket és a feliratkozót. A következő is csak 6 komment után jön és örülnék pár feliratkozzónak is :) Ehhez a részhez kivételesen egy Glee Mash-Up-ot párosítanák mert ezt hallgattam miközben írtam a részt és egyébként is nagy kedvencem. Jó olvasást,Xx
Zene: https://www.youtube.com/watch?v=kqjqqjBRxBo

Éld át a stílusod!

Hol vagyok? Ki vagyok? Ezek  az első gondolataim amint kinyitom a szemem. Abban a pillanatban amikor összeérintttük a kezünket mintha megrázott volna az áram oylan érzés futott végig a testemen éa mindketten a földre zuhantunk.

Felemelem a fejem és szembenézek önmagammal. Némi pánik fog el mert olyan mintha tükörbe néznék. Aztán észreveszem hogy a lány teste nem azonosan mozog velem. Beletúr szőke hajába és a tekintetemet keresi. Végig nézek magamon. Hosszú, kecses ujjak, hosszú barna haj. Igen ez én vagyok. Vagyis inkább ő. Elmosolyodom. Attól féltem ismét a saját testemben találom magam de úgy látszik felesleges volt. Felállok és ő is.

- Mennem kell – lépek egyet hátra.

- Változott bármi is? – kérdezi pont mielőtt elhagynám a szobát.

- Nem hiszem. Én nem érzek semmit. – mondom. Elgondolkodik majd az arcához kap.

- Ez az! Én sem. Én nem… - habogja, - Nem emlékszem.

- Mire?

- Az életemre. Tudom hogy ki voltam és tudom milyen volt de nem. Nem tudok egy emléket sem felidézni. A te múltadra emlékszem de a sajátomra nem. – ahogy magyarázza, próbálom felidézni magam előtt a szüleimet. Összeszorított fogakkal próbálok visszaemlékezni a balesetre amikor mindent elvesztettem. Semmi.

- Én sem. – rázom meg a fejem. Talán ez volt az utolsó pont hogy valóban helyet cseréljünk. Nem tudom hogy örülnöm kéne-e neki vagy sem. Jelenleg nem érzek semmit csak ürességet. Mintha kitépték volna az egyik felemet. – Ez elég… fura – rázom a fejem.

- Igen az. – motyogja. Hallom ahogy valakik trappolnak fel a lépcsőn. Justin ront be a szobába utána David és Sarah.

- Sel, a mobilod a kocsiban volt – nézz rám enyhe idegességgel a telefonomat a kezében fogva. Végig nézz rajtunk majd megragadja a kezem – Elmegyünk innen, most!  - jelenti ki. Meg sem szólalok csak hagyom hogy végig vezessen a házon egészen a kocsiig. Beszállunk és azonnal elhajtunk onnan. Nem szólalok meg az úton. talán Justin elvárná hogy megmagyarázzam mi volt ez az egész de túl kimerült vagyok ehhez. Egyszerűen csak hálás vagyok amiért most ő itt van velem.

Másnap a reptéren búcsúzkodunk. New Yorkba kell mennem bár mindennél szívesebben vagyok Justinnal, most szívesen elszabadulnék innen. Reggel elköszöntem a családomtól és Brandon megigérte hogy beszélni fogunk, Priscilla pedig hamarosan meglátogat.

- Vigyázz magadra – öleli át a derekamat Justin.

- Te is. Hamarosan találkozunk, ugye?

- Nem tudom – sóhajt. Megrémiszt.

- Hogy érted azt hogy nem tudod?

- Nem tudom mikor érek rá. De amint lehet találkozunk. Úgy is van mit megbeszélnünk – nézz rám nyomatékosan. Akkor nem úsztam meg a tegnapit. Szuper. Idegesen a hajamba túrok.

- Én… - nézek mélyen a szemébe. Azt hiszem már sokkal hamarabb el kellett volna ezt mondanom csak nem volt rá merszem hogy beismerjem akár saját magamnak is. – Szeretlek. – mondom nagyot nyelve. Justin szeme egy pillanatra elkerekedik aztán elmosolyodik és megcsókol.

- Én is Mamacita – nevet. Mégegyszer szorosan magamhoz ölelem aztán felszállok a gépre.

Beletelik pár órába mire végre New Yorkba érek. New Yorkba az álmok városába. Ha tehetném egész nap várost néznék. Az Empire State Building-gal kezdve, a szabadság szobron át Broadway-ig. Úgy érzem magam mint egy lány aki kalandra indul a nagyvárosban. Rengeteg ember kering az utcákon hatalmas kivetitők. Nagy tempóval zajlik az élet. Pár percig csak állok és bámulok. David a testőröm aki elkisért szól hogy indulnom kellene mert elkések. Már el is felejtettem hova rohanok.

- Csak egy perc! – szólok neki és átfutok a zebrán. Hallom ahogyan kétségbeesetten a nevemet kiálltja, mint aki elengedte a pórázt és próbálja vissza hívni a megszökött kutyát. Ahogy megállok végig nézek az utcán.

- Kisasszony mennünk kell! – liheg utánam.

- David, ez itt. Ez a Time Square! A Time Square New Yorkban!!! – hangoztattom. Eddig csak az újságokban és a tévében hallottam róla. Nekem ez nagy dolog, David azonban értetlenül és fáradtan nézz rám. – Jól van na. Mehetünk – forgatom a szemem. Ennyit arról hogy kalandot kereső lány vagyok. – Elnézést el is felejtettem. Hova megyünk? – nevetek zavartan ahigy beszállok egy taxiba.

- Az Adidas NEO kampány fotózásra. – válaszolja David teljesen higgadtan.

- Oh – sóhajtok. Még sosem voltam fotózáson. Jézusom teljesen lefogom magam járatni.

Ahogy a helyszínre érünk ellepnek az emberek, pont mint a koncertem előtt. Mindenki akar valamit. Gyorsan átöltözöm hagyom hogy megcsinálják a sminkem, a hajam aztán próbálok figyelni a fotósra.

- Rendben, Selena. Csinálunk pár képet és leforgatjuk a kampány videót is, oké? – magyarázza a rendező. Bológatok. Eléggé egyedül érzem magam annak ellenére hogy mindenki nagyon kedves velem. Sőt ismerem is őket, elméletileg. 

Beállok ahogyan az utasításokat adják és igyekszem a legjobb formámat hozni már ha van ilyenem. Mikor a videót forgattunk – ami sokkal nehezebb volt számomra. Úgy nevetni a kamerába mintha az teljesen természetes lenne nehezebb mint az gondoltam – pár rajongó megállított.

- Szia, Selena! Csinálhatok veled egy képet? – kérdezte egy lány. Mosolyogva mondtam hogy persze. – Istenem annyira imádlak – mondta zavarodottan.

- De aranyos vagy. Köszönöm – öleltem meg. Miután elköszöntem tölük. Stefanie, az egyik szervező odajött hozzám.

- Tudod volt az a verseny akinek a győzetese eljöhetett ide találkozni veled. – magyarázta.

- Igen persze – bólogadtam. Valójában fogalmam sem volt róla miről beszél.

- Itt van Anna. Ő nyerte meg, Németországból jött és bent vár téged.

- Oh oké – bólogadtam. Amikor kinyitottam a terem ajtaját tényleg ott ült egy nagyon aranyos lány. – Szia, Anna! Örülök hogy megismerhetlek. – öleltem meg. Beszélgettünk és mesélt nekem magáról, elmondta hogy hatalmas rajongóm. Képeket csináltunk..

Tényleg édes volt.

- Hoztam neked valamit – vett elő egy kis karkötőt a táskájából. Akkor vettem csak észre hogy az ő csukloján is hasonló van. – Nekem is van és akkor lenne egy egyen karkötőnk vagy valami ilyesmi – zavarban volt.

- Ez nagyon szép! Köszönöm.- miután elköszöntünk egymástól. Elmentem megnézni  képeket. Meglepően jól sikerültek. Külön kikérték a véleményemet. Nem is tudom jó érzés volt önállónak lenni. Azt hiszem felnőttesnek éreztem magam. Megköszöntem mindenkitől és épp indulni készültem amikor Jackson megállított. Jackson körünelül 23 éves lehetett, azt hiszem a fotós egyik tanítványa volt mert inkább csak megfigyelt mindent. Nagyon kedves volt és helyes is.

- Selena, ne haragudj. Már féléve dolgozom gyakornokként az Adidas NEO-nál. Tudom hogy nagy kérés de esetleg nem készíthetnék óla pár fotót? Nem akarok tolakodni vagy ilyenek, de te tényleg nagyon szép vagy. Lesz egy záró vizsgám és nagyon jó lenne ha te is benne lennél az éves munkámban. 

- Oh én nem is tudom. Igazából holnap repülök vissza Los Angelesbe és nem vagyok benne biztos de ezt megkéne beszélnem a menedzseremmel is. – igyekeztem nagyon diszkrét maradni.

- Csak néhány kép. Ismerek egy szép helyet innen 5 percre. Semmi komoly.

- Hát végülis van egy kis időm – mosolyodok el. Azt hiszem nem gondoltam teljesen át ezt a dolgot. De nem gondoltam hogy Jackson ártani akarna nekem vagy bármi ilyesmi.  Felmentünk az egyik épület tető teraszára. A kilátás csodálatos volt. Ráláttunk egész New Yorkra. – Éz tényleg meseszép – mondtam. – Szóval mit csináljak?

- Csak állj ott – mondja és elővette a fényképezőgépét. Folyamatosan mondta mit csináljak és így a nap végére már egészen megszoktam.

 – Letudnál ülni oda? – mutatott egy nagyobb kőre. Leültem és hagytam hogy úgy is lefótózzon. A kicsit oldalra lógott az egyik tincsem. Jackson odajön hozzám és közel hajol az arcomhoz. Lassan a fülem mögé türi azt a tincset és végig simitja a nyakamat. A szememre majd a számra téved a tekintete. Megakar csókolni! Tudatosól bennem hogy mit is csinálok. elmentek egy tök idegennel.

- Most már mennem kell – állok fel.- Már biztosan keresnek.

- Várj még csak pár képet!

- Nem mennem kell. Tényleg! – erősködőm.

- Nem nézed meg amiket csináltam?

- Biztosan jók lettek. De tényleg rohanom kell – lépek az ajtóhoz ami a lépcsőházba vezet. Megpróbálom kinyitni de nem nyílik. Újra próbálkozom. Zárva van. Jackson jött ki másodszor. Pánik tör rám. – Jackson! – kiálltok rá de csak a fényképezőgépét lesi – Jackson! Te bezártad az ajtót?  - remeg a hangom. Végre felemeli a tekintetét.