Zene: https://www.youtube.com/watch?v=kqjqqjBRxBo
Éld át a stílusod! |
Hol vagyok? Ki vagyok?
Ezek az első gondolataim amint kinyitom
a szemem. Abban a pillanatban amikor összeérintttük a kezünket mintha megrázott
volna az áram oylan érzés futott végig a testemen éa mindketten a földre
zuhantunk.
Felemelem a fejem és
szembenézek önmagammal. Némi pánik fog el mert olyan mintha tükörbe néznék.
Aztán észreveszem hogy a lány teste nem azonosan mozog velem. Beletúr szőke
hajába és a tekintetemet keresi. Végig nézek magamon. Hosszú, kecses ujjak,
hosszú barna haj. Igen ez én vagyok. Vagyis inkább ő. Elmosolyodom. Attól
féltem ismét a saját testemben találom magam de úgy látszik felesleges volt.
Felállok és ő is.
- Mennem kell – lépek egyet
hátra.
- Változott bármi is? –
kérdezi pont mielőtt elhagynám a szobát.
- Nem hiszem. Én nem érzek
semmit. – mondom. Elgondolkodik majd az arcához kap.
- Ez az! Én sem. Én nem… -
habogja, - Nem emlékszem.
- Mire?
- Az életemre. Tudom hogy ki
voltam és tudom milyen volt de nem. Nem tudok egy emléket sem felidézni. A te
múltadra emlékszem de a sajátomra nem. – ahogy magyarázza, próbálom felidézni
magam előtt a szüleimet. Összeszorított fogakkal próbálok visszaemlékezni a
balesetre amikor mindent elvesztettem. Semmi.
- Én sem. – rázom meg a
fejem. Talán ez volt az utolsó pont hogy valóban helyet cseréljünk. Nem tudom
hogy örülnöm kéne-e neki vagy sem. Jelenleg nem érzek semmit csak ürességet.
Mintha kitépték volna az egyik felemet. – Ez elég… fura – rázom a fejem.
- Igen az. – motyogja.
Hallom ahogy valakik trappolnak fel a lépcsőn. Justin ront be a szobába utána
David és Sarah.
- Sel, a mobilod a kocsiban
volt – nézz rám enyhe idegességgel a telefonomat a kezében fogva. Végig nézz
rajtunk majd megragadja a kezem – Elmegyünk innen, most! - jelenti ki. Meg sem szólalok csak hagyom
hogy végig vezessen a házon egészen a kocsiig. Beszállunk és azonnal elhajtunk
onnan. Nem szólalok meg az úton. talán Justin elvárná hogy megmagyarázzam mi
volt ez az egész de túl kimerült vagyok ehhez. Egyszerűen csak hálás vagyok
amiért most ő itt van velem.
Másnap a reptéren
búcsúzkodunk. New Yorkba kell mennem bár mindennél szívesebben vagyok
Justinnal, most szívesen elszabadulnék innen. Reggel elköszöntem a családomtól
és Brandon megigérte hogy beszélni fogunk, Priscilla pedig hamarosan meglátogat.
- Vigyázz magadra – öleli át
a derekamat Justin.
- Te is. Hamarosan
találkozunk, ugye?
- Nem tudom – sóhajt.
Megrémiszt.
- Hogy érted azt hogy nem
tudod?
- Nem tudom mikor érek rá.
De amint lehet találkozunk. Úgy is van mit megbeszélnünk – nézz rám
nyomatékosan. Akkor nem úsztam meg a tegnapit. Szuper. Idegesen a hajamba
túrok.
- Én… - nézek mélyen a
szemébe. Azt hiszem már sokkal hamarabb el kellett volna ezt mondanom csak nem
volt rá merszem hogy beismerjem akár saját magamnak is. – Szeretlek. – mondom
nagyot nyelve. Justin szeme egy pillanatra elkerekedik aztán elmosolyodik és
megcsókol.
- Én is Mamacita – nevet.
Mégegyszer szorosan magamhoz ölelem aztán felszállok a gépre.
Beletelik pár órába mire
végre New Yorkba érek. New Yorkba az álmok városába. Ha tehetném egész nap
várost néznék. Az Empire State Building-gal kezdve, a szabadság szobron át
Broadway-ig. Úgy érzem magam mint egy lány aki kalandra indul a nagyvárosban.
Rengeteg ember kering az utcákon hatalmas kivetitők. Nagy tempóval zajlik az
élet. Pár percig csak állok és bámulok. David a testőröm aki elkisért szól hogy
indulnom kellene mert elkések. Már el is felejtettem hova rohanok.
- Csak egy perc! – szólok
neki és átfutok a zebrán. Hallom ahogyan kétségbeesetten a nevemet kiálltja,
mint aki elengedte a pórázt és próbálja vissza hívni a megszökött kutyát. Ahogy
megállok végig nézek az utcán.
- Kisasszony mennünk kell! –
liheg utánam.
- David, ez itt. Ez a Time
Square! A Time Square New Yorkban!!! – hangoztattom. Eddig csak az újságokban
és a tévében hallottam róla. Nekem ez nagy dolog, David azonban értetlenül és
fáradtan nézz rám. – Jól van na. Mehetünk – forgatom a szemem. Ennyit arról
hogy kalandot kereső lány vagyok. – Elnézést el is felejtettem. Hova megyünk? –
nevetek zavartan ahigy beszállok egy taxiba.
- Az Adidas NEO kampány
fotózásra. – válaszolja David teljesen higgadtan.
- Oh – sóhajtok. Még sosem
voltam fotózáson. Jézusom teljesen lefogom magam járatni.
Ahogy a helyszínre érünk
ellepnek az emberek, pont mint a koncertem előtt. Mindenki akar valamit.
Gyorsan átöltözöm hagyom hogy megcsinálják a sminkem, a hajam aztán próbálok
figyelni a fotósra.
- Rendben, Selena. Csinálunk
pár képet és leforgatjuk a kampány videót is, oké? – magyarázza a rendező.
Bológatok. Eléggé egyedül érzem magam annak ellenére hogy mindenki nagyon
kedves velem. Sőt ismerem is őket, elméletileg.
Beállok ahogyan az utasításokat
adják és igyekszem a legjobb formámat hozni már ha van ilyenem. Mikor a videót
forgattunk – ami sokkal nehezebb volt számomra. Úgy nevetni a kamerába mintha
az teljesen természetes lenne nehezebb mint az gondoltam – pár rajongó
megállított.
- Szia, Selena! Csinálhatok
veled egy képet? – kérdezte egy lány. Mosolyogva mondtam hogy persze. – Istenem
annyira imádlak – mondta zavarodottan.
- De aranyos vagy. Köszönöm
– öleltem meg. Miután elköszöntem tölük. Stefanie, az egyik szervező odajött
hozzám.
- Tudod volt az a verseny akinek
a győzetese eljöhetett ide találkozni veled. – magyarázta.
- Igen persze – bólogadtam.
Valójában fogalmam sem volt róla miről beszél.
- Itt van Anna. Ő nyerte
meg, Németországból jött és bent vár téged.
- Oh oké – bólogadtam.
Amikor kinyitottam a terem ajtaját tényleg ott ült egy nagyon aranyos lány. –
Szia, Anna! Örülök hogy megismerhetlek. – öleltem meg. Beszélgettünk és mesélt
nekem magáról, elmondta hogy hatalmas rajongóm. Képeket csináltunk..
Tényleg édes volt.
- Hoztam neked valamit –
vett elő egy kis karkötőt a táskájából. Akkor vettem csak észre hogy az ő
csukloján is hasonló van. – Nekem is van és akkor lenne egy egyen karkötőnk
vagy valami ilyesmi – zavarban volt.
- Ez nagyon szép! Köszönöm.-
miután elköszöntünk egymástól. Elmentem megnézni képeket. Meglepően jól sikerültek. Külön
kikérték a véleményemet. Nem is tudom jó érzés volt önállónak lenni. Azt hiszem
felnőttesnek éreztem magam. Megköszöntem mindenkitől és épp indulni készültem
amikor Jackson megállított. Jackson körünelül 23 éves lehetett, azt hiszem a
fotós egyik tanítványa volt mert inkább csak megfigyelt mindent. Nagyon kedves
volt és helyes is.
- Selena, ne haragudj. Már
féléve dolgozom gyakornokként az Adidas NEO-nál. Tudom hogy nagy kérés de
esetleg nem készíthetnék óla pár fotót? Nem akarok tolakodni vagy ilyenek, de
te tényleg nagyon szép vagy. Lesz egy záró vizsgám és nagyon jó lenne ha te is
benne lennél az éves munkámban.
- Oh én nem is tudom.
Igazából holnap repülök vissza Los Angelesbe és nem vagyok benne biztos de ezt
megkéne beszélnem a menedzseremmel is. – igyekeztem nagyon diszkrét maradni.
- Hát végülis van egy kis
időm – mosolyodok el. Azt hiszem nem gondoltam teljesen át ezt a dolgot. De nem
gondoltam hogy Jackson ártani akarna nekem vagy bármi ilyesmi. Felmentünk az egyik épület tető teraszára. A
kilátás csodálatos volt. Ráláttunk egész New Yorkra. – Éz tényleg meseszép –
mondtam. – Szóval mit csináljak?
- Csak állj ott – mondja és
elővette a fényképezőgépét. Folyamatosan mondta mit csináljak és így a nap
végére már egészen megszoktam.
– Letudnál ülni oda? – mutatott egy nagyobb
kőre. Leültem és hagytam hogy úgy is lefótózzon. A kicsit oldalra lógott az
egyik tincsem. Jackson odajön hozzám és közel hajol az arcomhoz. Lassan a fülem
mögé türi azt a tincset és végig simitja a nyakamat. A szememre majd a számra
téved a tekintete. Megakar csókolni! Tudatosól bennem hogy mit is csinálok.
elmentek egy tök idegennel.
- Most már mennem kell –
állok fel.- Már biztosan keresnek.
- Várj még csak pár képet!
- Nem mennem kell. Tényleg!
– erősködőm.
- Nem nézed meg amiket
csináltam?
- Biztosan jók lettek. De
tényleg rohanom kell – lépek az ajtóhoz ami a lépcsőházba vezet. Megpróbálom
kinyitni de nem nyílik. Újra próbálkozom. Zárva van. Jackson jött ki másodszor.
Pánik tör rám. – Jackson! – kiálltok rá de csak a fényképezőgépét lesi – Jackson!
Te bezártad az ajtót? - remeg a hangom.
Végre felemeli a tekintetét.
Hamar kovit!*--* imadom<3
VálaszTörlésImádooom!! *-* <3 nagyon tehetséges vagy...de komolyan és ha abbahagyod én felkereslek és elrabollak és muszály lesz megirnod a részeket..csak vicceltem;) :D de azért siess a kövi résszel :)
VálaszTörlésAmugy a srác akivel a tetőre ment nem Jason?? :o xd
TörlésKöszönöm :DD <3 igen úristen xddd máris kijavitom :)
TörlésNagyon jó lett. Csak így tovább.
VálaszTörlésHosszu lesz a kovi resz?:)
VálaszTörlésjóóó kövit! ;)
VálaszTörléshol a kövi? :o
VálaszTörlésSajnálom mostanában nem tudtam új részt hozni. igyekezni fogok. és remélhetőleg sikerül szakitanom rá egy kis időt... <3 türelmet kérek! :)
VálaszTörlésjolvan mar nagyon varom..csak ugyesen;) <3 :D
VálaszTörlésna hogy haladsz? :D <3
VálaszTörléseltelt mar egy kis ido...renelem nem hagyod abba..ajanlom hogy ne hagyd abba!! ;) :) <3 tenyleg mindennap feljovok es megezem meg amikor rajztaborban voltam akkor. is. feljottem persze amikor betoltotte a netet meg amikkor nem voltam lemerulve:P es terero sem volt mindig:/
VálaszTörlésIsteneeem ez nagyon joo !! Ma kezdtem el olvasni es mind a 16 reszt elolvastam ^^ hihetetlenul jol fogalmazol ☺☺☺☺☺
VálaszTörlés