11. fejezet: Just stay with me, okay?

Sziasztok! :) Nagyon sajnálom hogy így elcsúsztam a résszel nem így terveztem :( Már két napja kész van a rész de nem volt időm feltölteni. De már ma neki állok a kövinek ;) Nagyon szépen köszönöm a visszajelzéseket. Nagyon jól esik tudni hogy van értelme folytatnom :) Kérlek megint jelezzetek vissza.Ez a rész egy kicsit kesze-kusza lett főleg Selena/Sammy érzelmei a lényegesek de remélem tetszik amjd nektek. Jó olvasást puszi xx
Zene:  http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=xFiTlF9Di-0

Csak maradj velem, oké?

Fogalmam sincs mennyi idő telt el azóta hogy bekuporogtam a fürdőszobába és hagyom hogy a könnyek elárasztják az arcomat. Tudom hogy én is hibás vagyok. Nem volt szép hogy nem tisztáztam a dolgokat Justinnal és Niall-lel. De nem tudom kiverni a fejemből a tekintetét. „És? Már megtörtént párszor”…  Fáj hogy neki nem jelentett annyit mint nekem, hogy neki csak egy csaj voltam akit lefektetett. Hogy ő nem szeretett belém tegnap este újra mint ahogy én. Egyszerűen nem bírok el több fájdalmat tőle. Mintha a régi sebek felszakadnának.

-          Selena engedj be! – hallom az ajtó másik oldalán. Mély lélegzetet veszek és arrébb rakom a lábam így már nem gátolom abban hogy kinyissa az ajtót. Rám néz majd gondolkodás nélkül mellém ül. Nem szól nem is ér hozzám csak a szemembe néz. Mintha minden ami történt a két barna szembogarába tükröződne. Eltűnt a laza vicces 19 éves srác aki boldogan mosolygott tegnap este mellettem. Szeme fáradtságot, megbántottságot sugárzott, megtörtséget, kínt… Mintha magamat látnám. Nem bírom tovább. Hagyom hogy ismét előtörjön belőlem a fájdalom. Sírok. Másodpercenként folynak le a könnyeim. Eszében sincs átölelni vagy megvigasztalni. Mereven bámul rám. – Igazságtalan vagy – szólal meg végül. – Tudod hogy nem tudom elviselni ha sírni látlak. De neked nincs okod sírni… - folytatná de félbe szakítom.

-          Justin veled kapcsolatban csak sírni van okom. – vágok vissza. Nem akarok veszekedni de nem hiszem hogy lenne választásom.

-          Magyarázd meg. Vagy próbálj meg meggyőzni. – mondja szinte suttogva.

-          Miről? – kérdezem könnyes szemekkel.

-          Hogy az a srác nem jelent neked semmit. Láttam hogy nézel rá. Mond hogy közömbös neked…

-          Közömbös nekem – motyogom a padlót pásztázva.

-          A szemembe mond – sziszegi egyre idegesebben remegő hanggal. Belenézek ragyogó szemeibe és kinyitom a számat. Nem megy. Nem mondhatom mert nem lenne igaz. Igen is érzek valamit Niall iránt pontosan nem tudom mit. Nem olyan erős mint Justinhoz kötődő érzelmeim de nem is olyan fájdalmasak. Nem tudok hazudni neki. Képtelen vagyok a szemeibe mondani. Elkapom a tekintetemet. – Megértettem – áll fel és beletúr a hajába majd elindul lefele a lépcsőn. Meg kell állítanom. Tudom ha nem teszem már soha többé nem fog harcolni értem. Láttam a szemébe hogy most képes lenne feladni mindent. Felállok és utána rohanok.

Tudom hogy győzködnöm kéne arról hogy igenis van értelme kettőnknek. Hogy számít nekem. De ehelyett neki esek.

-          Nem érted ugye? – szólok utána a konyhában.

-          Mégis mit? Selena… Becsaptál – szavai egészen a lelkem mélyéig hatolnak és ott vágnak belém.

-          Nem mond ezt – újabb könny csorog le az arcomról. – Ne mond ezt mert nem igaz! – egészen ösztönösen törnek ki belőlem az érzelmek. – Te vagy az aki becsaptál engem Justin! Több mint egy évvel ezelőtt. Te csaptál be. Te dobtad el azt ami köztünk volt nem én – folytatnám de az asztalra csap és felemelt hanggal közbe vág.

-          De én rendbe akarom hozni! Egy éve másért sem küzdök csak kettőnkért.

-          Mégis tönkre teszed újra…

-          Igazán? Mivel? Hogy nem bírod elviselni a „pasidat”? – gúnyosan dobja felém a szavakat.

-          Bassza meg Justin! – kelek ki magamból – Tegnap este…

-          Szexeltünk ennyi. Akkor azt hittem ez örökké tart. Hogy most már az enyém leszel. Hogy megint csak mi számítunk. Mint régen. De nem így van…

-          Nem Justin. Én nem. Én nem szexeltem veled – nyomom meg a mondat végén – Én szeretkeztem veled. – mondom ki. Fel emeli a tekintetét és egy lépést közelebb lép hozzám. Remény apró szilánkját látom csillogni a szemeiben – Nem számít hogy volt vagy éppen van egy másik srác is az életemben. Nem számít ha veled vagyok. Nekem sosem számított senki más csakis te… Harcoltam. Én őszintén harcoltam magammal ellened. De nem tudok. Minden egyes nappal amikor elhitetem magammal hogy már nem érzek semmit irántad újabb sebeket vágok magamon legbelül – csorognak le a könnyeim. – Fáj hogy te nem így gondolod. Neked csak az exed vagyok akit képtelen vagy mással látni nem igaz?

-          Nem – suttogja és még egy lépést közelebb lép. egészen közel van hozzám. – Sajnálom.

-          Most éppen mit? – húzom fájdalmas mosolyra a számat.

-          Hogy egy idióta voltam. Megint tönkre tettem. Szeretlek, Mamacita – mosolyodik el könnyes szemekkel – És ez sosem lesz másképp. – Hatalmasat dobban a szívem és érzem ahogy melegség árad szét egész testemben.

-          Meg kell bíznod bennem. A kapcsolat alapja a bizalom, nem igaz? – mosolyodom el és megsimítom az arcát. – Mindig ilyen fájdalmas lesz? – kérdezem inkább magamtól. A kapcsolatunkra célzok és ezt ő is tudja.

-          Láttad már milyen világban élünk? Mindig lesz valami, a média, a rajongók, az utálkozók, a barátok… De együtt átvészeljük, rendben? – húz magához közel.

-          Nincs több balhé? – kérdezem szinte könyörögve.

-          Nincs – mosolyodik el és megcsókol.

Puha ajkai feloldozást adnak nekem. Képtelen lennék örökre eltaszítani magamtól. Úgy érzem minden porcikámnak szüksége van rá. Nyelvünk összeforr és lelkemben újabb és újabb tűzijáték robban a gyomromban pedig lepkék hada küzd egymás ellen. Érzem hogy ő is ezekkel az elemekkel küzd. Tisztán hallom a szívdobogását. Talán sosem hagynánk abba de Justin telefonja rezegni kezd. Óvatosan eltol magától és megnézi az sms-t.

-          Mennem kéne a stúdióba. A srácok várnak – jelenti ki fájdalmasan. Ellép mellőlem és a kabátjáért nyúl.

-          Ne… Ne menj el – suttogom.

-          Sel… - rázza meg a fejét.

-          Csak maradj itt velem, oké? – kérem kétségbeesetten. Mindennél jobban vágyom arra hogy a karjaiban aludhassak el. Megnyalja alsó ajkait amit kb. 5 percenként mindig megtesz főleg ha ideges. Szemével azt sugallja hogy nem szeretne de muszáj. Nem várom meg míg kimondja – Kérlek. Veled akarok lenni – ölelem át a nyakát. Pár másodpercig vár majd átöleli a derekamat. 

Eltol magától és a kezébe veszi a telefonját. Néhány pillanatig nyomkodja majd ledobj  a konyha asztalra és gyengéden ujjait az enyémre kulcsolja és felhúz a lépcsőn.

Már vagy félórája fekszünk az ágyamon. Nem csinálunk semmit csak fekszünk. Elveszek a szemeiben és közben egy hajtincsét birizgálom. Örökre képes lenni így maradni. Megfeledkezni mindenről és mindenkiről. Csak mi ketten. Tudom hogy Justin csodálatos ember csak hozott rossz döntéseket. De már nem lesz több. Megígérte nekem. És én hiszek neki. Vagy inkább csak hinni akarok neki. Elhiszem hogy ezúttal műkődni fog, hogy most tökéletesek leszünk, hogy nincs több balhé, hogy ez igazi lesz, valami olyasmi amire régóta várok. Hiszek neki… Hinni akarok neki.